A REFORMÁTUS EGYHÁZRÓL

A Bessenyeiek kelyhe

A berceli református eklézsia 400 éves története során mindig nagy kincsek őrizője volt. Az igaz hit, mint legnagyobb lelki érték védelmén kívül nagy feladatának tekintette az ősök tárgyi hagyatékainak megtartását is a következő nemzedékek számára.

Sajnos a 20. század borzalmai, háborús eseményei ezt a szép gesztust nem mindig segítették, hiszen épületek dőltek rommá, szellemi és tárgyi értékek semmisültek meg, vesztek el az évszázad során. Sajnos az eltűnés sorsára jutott az egyházközség nagy patrónusának, a Bessenyei családnak 17. századi -vagy talán régebbi időkből való- ezüst kelyhe is, amely műkincs igazi különlegesség volt a maga nemében.

A bizonyára becses, családi kehely történetéről vajmi keveset tudunk. Annyi bizonyos, hogy a serleget Bessenyei István és első felesége Kovács Borbála 1645-ben adományozta az akkor ötven év körüli még éppen "szárnyait bontogató" református egyház számára.

A Nagy nevű történetíró Szél Farkas, a Bessenyey-családról írt művéből tudjuk azt, hogy Bessenyei István istenfélő ember volt, nyakasan ragaszkodott a kálvinista hithez, ragaszkodása az 1668-ból való, második feleségének Kosuth Annának írt végrendeletéből is kiderül, melyben meghagyja, hogy kis fiát isteni félelemben, a pápisták között soha ne neveltesse.

Bessenyei István a nagylelkű adományára egy kis szöveget vésetett. A serleg felirata a következő volt: "Bessenyei István Kovács Borbálával együtt adta. Ámen. Az Berczeli templomhoz Isten tisztességére ezt a poharat. Anno 1645."

1. kép

Tiszabercel címere

Amely utal a nemesi család címerére

Akiknek volt lehetőségük az Úr asztalán megcsodálni, és az úri szent vacsora sákramentumával magukhoz venni eme szent "edényt", azok bizonyára nagy csodálattal jellemeznék annak látványát.

Nagyszüleink még megérinthették, mi viszont már csak a leírásokból tudjuk, hogy ezüst teste felül kehelyszerűen kiszélesedett, felső szélét arannyal befutatott reneszánsz füzérrel vésett szegély díszítette. Három pontján három fonott hajú kisasszonyfej hajlott ki belőle.

Azt nem tudjuk, hogy mi vagy ki késztette az adományozót hogy megválljon ettől a csodás családi ereklyétől, hogy a Bessenyeiek asztaláról az Úr asztalára helyezze az ősi kelyhet.

Vajon milyen megindító esemény lehetett Pázmány halála után nyolc évvel, a protestantizmus súlyos éveiben az abszolutizmus, az ellenreformáció időszakában, hogy az Isten védelmére bízza azt a csodálatos ősi hagyatékot. Talán az isteni gondviselésben bízott.

2. kép

Hajdu Sándor úrvacsorát oszt a berceli gyülekezetben 1988.-ban.

A képen látható két kehely már jóval későbbi keltezésű darab.

Isten útjai kifürkészhetetlenek, tartja a mondás. Az Úr őrizte évszázadokon át, ének és imádság hangzott felette, míg végül ismét a Bessenyeiek asztalára került. Az egyházközség 1923-ban az újjá éledő Bessenyei Társaságnak adományozta. Ennek a szép gesztusnak külön története van, mely összeforrik Korocz József lelkész nevével, és melyet nem szabad figyelmen kívül hagynunk, hiszen egy ünnep kapcsán nemcsak a vármegye, hanem az ország is felfigyelhetett a "felvilágosodás bölcsőjére" Tiszabercelre

Történt ugyanis, hogy Lőrincy Györgynek a Kisfaludy Társaság tagjának, a vármegye akkori íróbüszkeségének és Czóbel Minka írónak javaslatára a Szabolcsvármegyei Bessenyei Kör elhatározta, hogy egy Bessenyei serleget szerez be, "amely évenkint a György napján újra meg újra kivirágzó Bessenyei emlékünnepségeken kerül áldozati asztalra, áldomást mondó, nagy múltat avatottan idéző szószóló kezébe.

A kehely megvásárlására a pénzadományok folyamatosan érkeztek. Ám a körnek mégsem kellett serleget készíttetnie. Sasi Szabó László egy cikkében felhívást intézett a megye lakosságához, ezekkel a szavakkal : "Vajon nem volna-e vármegyénk ősrégi nemes családjainak birtokában egy szép, öreg családi kehely melyet boldog gazdája most hazafias fellángolásában odaajándékozna a Bessenyei Körnek?"

Elsőként a kótaji görög katolikusok jelentkeztek serleg felajánlásukkal, melyet a Kör szeretettel fogadott. Nem sokkal később a berceli szívekben is megmozdult valami. Korocz József lelkész 1923. január 30-án, az egyházközség nevében megjelent az aznap tartott igazgatóválasztmányi gyűlésen, és személyesen adta át Kardos István titkárnak a Bessenyei István által adományozott ezüst serleget. Így került hát ismét a Bessenyeiek serlege a Bessenyeiek asztalála.

A két serleg, és a Hrabovszky Samu által festett Bessenyei templom című festményének felavatására egy egész ország felfigyelt, amelyre 1923. május 27-én a Bercelen megtartott nagyszabású ünnep alkalmával került sor, a Bessenyei ház udvarán és a Tisza partján a fűzesek árnyékában.

Sajnos a kehely titokzatos történetének a két évtized múlva kitörő második világháború vetett véget, ugyanis a háború végeztével a kupa nyomtalanul eltűnt, így az a Bessenyeiek asztaláról a feledés homályába merült.

A Bessenyei ünnepről és az avatásról cikkünk következő részében olvashatnak majd, segítségül kérve a korabeli sajtó a Nyírvidék krónikását.

Natkó Zoltán

Forrás:

1. Széll Farkas: A nagybesenyői Bessenyey-család története

2. Nyírvidék c. folyóirat

3. Horthy istván: A Bessenyei Kör 40 éves története

Fénykép:

1. www.nemzetijelkepek.hu

2. Czomba Zoltán

3. Saját felvétel

3. kép

Hrabovszky Sámuel (ahogy a Nyírvidék írója nevezte: Hrabovszky Samu) a református templomról készült festménye, melyet 1920-ban Korocz Józsefnek adott.

Három évvel később ismét megfestette ezt a képet a Kör részére, amelynek címe a "Bessenyei templom volt"

Mivel ezt a későbbi képet "Bessenyei templom"-nak nevezte el" feltételezhető, hogy a fenti képnek is ez, vagy hasonló lehetett a címe.