"...A templomépítés azt hittem eddig csupán pénzkérdés, most megtanultam, helyesebben boldog örvendezéssel megtapasztaltam, hogy elsősorban hit és kegyelem kérdése. A tiszaberceli ref. egyház utolsó félévszázadának állandó megoldást váró kérdése új templom építése. Erre irányozta figyelmét, erre gyűjtötte pénzét, ennek a célnak elérésére állította be egész aktivitását s az eredmény: kéttízben már együtt volt egy- egy templomra való, de  mert azt hittük, hogy az egész csak pénzkérdés, még többet akartunk s mind a két esetben, az első és második világháború után semmivé vált a templomra gyűjtött összeg.

1944 év november 1.-én maga az Úristen határozott. Összeomlott az Árpádok korabeli ősi templom, akkor mindenki megdöbbenésére, ma már világosan látjuk Isten akaratából. Az Úristen megoldotta félévszázadon át  vívódó kérdésünket s kiadta a parancsot: ne csak pénzt gyűjtsetek, hanem építsetek. S tette ezt akkor, amikor régi, gondtalan anyagi életünk biztosnak hitt vára is összeomlott. Földünkről le kellett mondanunk, éppen arról mely eddig gondtalan jólétünk alapját képezte, szembe kellett néznünk romos épületeink helyrehozásának kérdésével, híveink anyagi függetlenségének megingásával, de indulni kellett, mert Isten szólt, parancsot adott s indultunk tőke nélkül, de az Úristenbe vetett hittel. És  ma, amikor templomunk áll, boldogan teszek róla vallást, hogy hitünk s a Gondviselő Úristen akarata hatalmasabb erőforrás volt mint minden anyagi javunk. Az a parányi tőke, mindössze 25.000 forint amellyel egy 500.000 forintos építkezéshez hozzákezdtünk, a bibliabeli özvegyasszony olajos korsójának csodálatos történetét valóssága tette, mert mi is elmondhatjuk, nem fogyott el az utolsó percig, nemegyszer már- már aggodalmaskodni kezdtünk, de Isten mindig megszégyenítette kishitűségünket, nem fogyott el, sohasem gondolt források nyíltak meg, mint egykor a pusztakietlenében s az élet, az építés haladt tovább.

Áldott segítség volt számunkra a Demokratikus Magyar Kormány 90.000 forintos államsegély adománya, melyért erről a helyről is illőnek tartom egész gyülekezetünk hálás köszönetét tolmácsolni. Áldott segítség volt felsőbb egyházi hatóságaink megértő jóindulata, kik közül örömmel üdvözölhetjük örömünnepünk résztvevői között Porzsolt István esperes urat, és Gaál István esperes, egyházkerületi jog és p. ü. előadó urat, kik egyrészt érdekeink hathatós képviseletével, másrészt az államsegélyek elosztásánál jóindulatú támogatásukkal igen nagy mértékben támogatták célkitűzéseinket, templomunk építésének sikerét. Áldott segítség volt a chicágói ref. egyházban élő testvéreink önzetlen fáradozása jóleső érzéssel említem a különösképpen buzgólkodó Gönczy Mihályné sz. Tóth Erzsébet és Helmeczy Mihályné testvéreinket s áldott munkájukon keresztül a kint élő s ránk gondoló összes testvéreinket. De mindenek felett áldott volt az a sok kéz, mely gyülekezetünk tagjaiból állott elő s nem fáradt el jó és rossz időben építeni, önzetlenül, jó kedvvel és hittel. Azért is szeretjük mi ezt az  új templomot, mert mindannyiunk szeretet önként nyújtott verejtékéből épült fel, mert így adta nekünk, mert tőlünk kérte felépítését az Úristen. És én mindazokkal együtt, akik az építés menetét figyelemmel kisérték, boldogan teszek bizonyosságot arról a fáradhatatlan buzgóságról, amivel a tiszaberceli gyülekezet apraja- nagyja részt vett a munkálatokban. Sokszor láttam megindult lélekkel, az édesanyák alig totyogó kicsinyeik kezébe odaadták a téglát és vitték a helyére, hogy ők is elmondhassák majd, mi is építettük, s fáradt, megrokkant öregek épp így nem akartak kimaradni. Nem is sok azoknak száma, Istennek hála, akik félre álltak s azoknak e helyről küldöm a gyülekezet üzenetét: számukra is készítettünk helyett és szeretettel várjuk vissza, illetve hazatérésüket... "    

Forrás: Korocz László visszaemlékezései